Részletek
A vitamin szó latinul azt jelenti, élethez szükséges, nélkülözhetetlen.
Az EveryOne multivitamin szervezetünk szükségleteihez mérten, optimális kombinációban tartalmaz 29 féle összetevőt, ebben is követve a természet mintáját, hiszen a zöldségek és gyümölcsök vitamin-összetétele nem véletlenül olyan, amilyen! Ebből következik, hogy az egy komponensű összetétel helyett részesítsük előnyben a komplex készítményeket. A különböző összetevők egymásra gyakorolt jótékony hatása így tud érvényesülni.
Szervezetünk nem képes előállításukra, ezért csak külső forrásból fedezhetjük az igényt. Amilyen kevés szükséges belőlük, annyira nélkülözhetetlen a szerepük.
Kiegyensúlyozott táplálkozással és életvitellel megfelelő lehetne a vitaminbevitel. Mára azonban nagyot változott a világ, mondjuk a 100 évvel ezelőtti állapothoz képest. A folyamatos versenyhelyzet silányabb minőségű élelmiszert és mozgásszegény életmódot eredményezett. A környezeti ártalmak, a stressz, a dohányzás, az alkohol- és kávéfogyasztás, a tartósítószerek jelentősen megnövelik szervezetünk vitaminigényét. Ezért is különösen fontos, hogy immunrendszerünket folyamatosan vitamin pótlásával erősítsük.
Ha úgy gondoljuk, elégséges lehet az átlagos táplálkozás, vegyünk egy elgondolkodtató példát: a C-vitamin, pl. csak néhány élőlény számára vitamin, mert a legtöbb emlősállat elő tudja állítani. Kutatások szerint az általuk szintetizált mennyiség 3.000-15.000 mg között van naponta! (az RDA által ajánlott 60 mg-al szemben!) E mennyiség fedezéséhez sok-sok kg gyümölcsöt kellene fogyasztani minden nap!
Ha egyszerre fogyasztunk el nagyobb mennyiségű vitamint, lehet, hogy csak pillanatnyi segítséget nyújtunk szervezetünknek. Az azonnal fel nem használt vízoldékony vitaminok gyorsan kiürülnek a szervezetből - a vizelettel együtt.
Az EveryOne természetes összetevőkből származó multivitamin éppen ezért folyamatos felszívódású - 8-10 órán keresztül szívódik fel -, hogy minden "cseppje" egészségünkre váljék!

Adatok
Származási hely
USA
Tömeg
200 g/doboz
Vélemények
TOP termékek
Termékajánló
Tanúsítvány