Lavera natúrkozmetikumok
A lavera termékek a 2008-as Vivaness kiállítás díjnyertes termékei
A lavera termékek története 1975-re nyúlik vissza. Thomas Haase a cég későbbi alapítója, akinek rendkívül érzékeny bőre volt, szerette volna szabadságát a szabadban, a napsütést élvezve eltölteni. Miután a hagyományos kozmetikumok nem nyújtottak számára megfelelő védelmet, elhatározta, hogy a természetben meglévő alapanyagokhoz fordul: ebből kever ki saját részére méhviaszból, olivaolajból ajakvédő krémet. Ettől kezdve kutatói szenvedélye megállíthatatlan: saját biológiai termesztésű növényekből kísérletezett ki és készített receptúrákat, melyeket folyamatosan fejlesztett, tökéletesített. Munkáját az a meggyőződés vezérelte, hogy a természet ereje legalább olyan hatékony kell, hogy legyen, mint a kémiai anyagok, ugyanakkor kíméletesebb és elviselhetőbb az ember számára.
ÖKO-TESZTEK
1992 júniusa óta a lavera termékeket az ÖKO-TEST, a vezető német fogyasztók magazinja rendszeresen bevizsgálja és azok több mint 650 alkalommal kitűnő minősítést kaptak. Az ÖKO-TEST vizsgálata kitér a környezetvédelmi fenntarthatóságra is, és a lavera termékek itt is átlagon felüli minősítést kaptak (2004-től 2010-ig 232 terméket vizsgáltak).
TANÚSÍTVÁNY
A Laverana cég elkötelezett a különösen magas minőségű természetes kozmetikumok gyártása iránt, melyek a legnagyobb igényeket is kielégítik. A következő logók bizonyítják az alkotórészek magas minőségét.
Az UVA hivatalos logó azt mutatja, hogy egy bizonyos termék UVA/UVB napvédő faktor aránya 1:3, mely az Európai Bizottság/COLIPA ajánlásának megfelel.
BIO/ORGANIC - Nyomonkövethető, természetes alkotórészek. Bio növényi összetevők a Laverana saját gyártásából.
A NATURE egy nemzeközileg elfogadott logo, mely a fogyasztókat egyértelműen tájékoztatja arról, hogy magas minőségű, ellenőrzött kozmetikai termékről van szó. A NATURE tudományos bizottsága állítja fel azon kritériumokat, melyek alapján bevizsgálják a termékeket, és azokat a szabályokat, melyek segítségével egy független testület teszteli a termékeket.
A VEGAN egy nemzetközi logo, mely azt jelöli, hogy a termék nem tartalmaz állati eredetű összetevőket. A londoni székhelyű Vegán Társaság regisztrálja az ezzel a logoval ellátott összes terméket.
TOP termékek
Termékajánló
Tanúsítvány
